Útinapló

„Híres magyarok nyomában”

Első nap, április 23

Eljött a nagy nap! Ma, április 23-án kezdtük meg erdélyi projektünket. Reggel hatkor indult az autóbusz, a fél hatos gyülekező után.

Körülbelül másfél-két óra alatt értünk Szolnokra, átmentünk Karcagon és Berettyóújfalun álltunk meg pihenni. Mindenki elvégezte ügyes-bajos dolgait, és leültünk kicsit az étterem parkjában. Négy órába tellett, hogy a határon is átkelhessünk.

 Először Nagyvárad nevezetességeit néztük meg, az idő rövidsége miatt  sajnos csak a buszból. Megtekintettük a Székesegyházat, a Petőfi parkot, ahol a névadón kívül még elhelyezték Bethlen Gábor és József Attila szobrait is. Láttuk a Hungária kávéházat, ahol Ady megismerkedett Lédával. A legérdekesebb az úgynevezett holdas templom volt, ami nevét arról kapta, hogy a homlokzatán megmutatja a Hold állását. Láthattuk még a nagyváradi várat is, ahol mint kiderült még a közelmúltban is katonákat szállásoltak el. Átkeltünk a Sebes-Körösön, majd nem sokkal később megpillantottuk a Királyhágót. Itt bármennyire is siettünk, egy közös fénykép és a táj szépsége miatt megálltunk egy kicsit. Látni lehetett a Bihari-hegységet, ami 1848 m magas.  A parkoló érdekessége volt még három  kóbor kutya, és finom jégkrémet ettünk.

             

A táj velünk

és nélkülünk:

Következő állomáshelyünk Csucsa volt, ahol már hosszabban időztünk. Kiszálltunk a buszból és megtekintettük Ady és Csinszka házát, az úgynevezett „fehér házat”, ami a Boncza kastély melléképülete volt. Elmondtuk mit gyűjtöttünk Adyról, és felolvastuk két versét. Ezután jött a nehezebb feladat, mert az elhangzottak alapján a csapatoknak 3-3 kérdést kellett összeírni a helyes válaszokkal együtt - egy későbbi vetélkedőhöz.

Már délután volt, mire Marosvásárhelyre a székelység fővárosába értünk. Itt található a Bolyai Líceum, amely három éve végre újra magyar tanrenddel működhet. A két nagy matematikus után a „Bolyaiak városának” is szokták nevezni a várost. Autóbusszal körbejártuk a Rózsák terét, amelyről tudni kell, hogy régen Széchenyi térnek hívták. Mai nevét az ideültetett rózsáknak köszönheti. Itt állt az 1800-as években a Budapesti Margit-szigeten álló zenélő kút eredetije. Helyén ma ortodox székesegyház áll. Láthattuk  a Magyar Kultúrpalota gyönyörű épületét amelyet a pécsi Zsolnai-gyár majolikacserepével díszítettek.

Felkerestük a Teleki Tékát, ahol láthattuk a két Bolyai munkásságából fennmaradt tudománytörténeti jelentőségű kéziratokat, és lenyűgözött bennünket a megszámlálhatatlanul sok könyv. Átsétáltunk a  Bolyaiak szobrához, amelyen Bolyai Farkast és fiát Bolyai Jánost örökítette meg Izsó Márton. Egyik osztálytársunk kiselőadásából megtudtuk, Bolyai Farkas milyen sokoldalú ember volt, és hogy fia korát megelőzve milyen korszakalkotó elmélet megalapozója volt. Osztályfőnökünk rögtönzött matematikaórával lepett meg minket. Csapatonként egy-egy feladványt kellett megoldani.

Este

A buszból kitekintve gyönyörű tájat láthattunk. Hegyek minden fele, legelők és barátságos házak. Észrevettük, hogy újra magyar nyelvűek a táblák minden fele. Az út végéhez közeledve, tanáraink felhívták figyelmünket, milyen csodálatos természet közeli helyre megyünk, és hogy fényképezésre ösztönözzenek bennünket, fotópályázatot hirdettek. Örültünk az ötletnek, mert így biztosan könnyebb lesz benyomásainkat otthon maradt társainknak bemutatni. Az is világossá vált, miért készült egyik osztálytársunk Páll Lajos képeivel és munkásságának bemutatásával. Az otthon számítógépre letöltött és este a szálláson bemutatott képek láttán még jobban megjött a kedvünk a feladathoz. Mi is megértettük, miért maradt minden nehézség ellenére hű szülőföldjéhez, amelyet ő így fogalmazott meg: 

„Tél van még s a sófalvi réten a fűzek alusznak.
Gyapjas felhőkkel jött havazások varázsa lejárt.
Zajlik a víz, káka testéről csillog a dér.
                            Lásd, itt maradtál!...”

Gyorsan telt az idő, és szinte észre sem vettük, már az Őrhegy lábánál fekvő Oroszhegyen voltunk. Nagyon kedves, szeretetteljes fogadtatásban volt részünk. Meglepődtünk amikor kaláccsal és innivalóval kínáltak már ott a busznál. Két külön házban szállásoltak el minket, segítettek csomagjainkat a szállásunkra vinni.

Nagyon szép, takaros és vidám házba került mindkét csoport. Egyik helyen lakott két kisgyerek, akik rögtön haverkodni kezdtek velünk. Finom, háromfogásos vacsorát kaptunk.










Még kicsit dédelgettük a másfél éves Katát, azután gyorsan elvégeztük feladatainkat. Páll Lajos képeiből kaptunk ízelítőt, majd  megírtuk az útinaplót. De most már gyorsan megyünk aludni. Nagyon várjuk  a holnapi élményeket.

Második nap, április 24

Nagyon korán kellett kelni. Még nem tudtuk, hogy a jó programok ezt feledtetik majd velünk. A reggeli meglepően bőséges volt. Az asztalra került friss kenyér, házi tej, házi vaj, négyféle szalámi és felvágott, helyi termelőtől havasi méz, és isteni finom házi lekvár is. Ezt még tetézte a frissen készített tojásrántotta. Dugig ettük magunkat. A buszban kicsit bóbiskoltunk, de hamar megérkeztünk Szejkefürdőre. A parkolóból egy patak mellett haladtunk el, amely tele volt szeméttel. Szerencsére Zsuzsa néni táskájában ott volt a szemeteszsák és zacskó, amit a délutáni patakpart tisztításra hoztunk magunkkal. Látva az elkeserítő helyzetet, úgy döntöttünk, kitakarítjuk a szép kis patakot.

Továbbhaladva, olyan élményben volt részünk, amire nem is számítottunk. Nagyon aranyos kis bárányokat láttunk a domboldalban legelésző birkanyájban. Persze „beszélgettünk” velük kicsit, ezt nem lehetett kihagyni. Tanáraink szerint nagyon tehetséges bégetők vannak közöttünk. És persze fényképeztünk.

                                             Szerintünk ez lett e legaranyosabb felvétel:

Megtudtuk a pásztortól, hogy Szent György napja után (pont ma van) az állatokat kihajtják a mezőre, és a tél beálltáig ott élnek. Azt is megtudtuk, hogy a pásztorokat csobánoknak hívják.

Megpillantva a székely kapusort, visszazökkentünk a komolyabb munkába, és a gyönyörűen faragott kapukra koncentráltunk. Felidéztük a tanultakat, és sorra jártuk mindegyiket. Az utolsó magának Orbán Balázsnak a kapuja volt. A „szerdai csoport” egyik felelőse elevenítette fel munkásságát, melyet az alábbi szép idézettel zárt:

 Adj egy percet…                  

Adj egy percet a csendnek,

Végre üvölthessen benned,

Tanítsa jó modorral,

Hogy kell embernek lenned!

Adj egy percet a csendnek

S ne másnak: az embernek

Ősi szálait fond újra

Kemény szövetté: a lelket!

Adj egy percet a csendnek

És hallgasd, hogyan serceg

Benned hangja, fájón

A tűnődő őrületnek…

Megkoszorúztuk sírját, végül elénekeltük a Székely Himnuszt.

A buszba visszaülve Székelyudvarhely fele vettük az irányt. Itt először a 2004-ben felavatott Emlékezés Parkjában időztünk. Itt 12 híres magyar és tizenharmadikként a „Vándor Székely” szobrát helyezték el. Úgy mutattuk be őket, hogy mindenki odaállt egy szobor mellé, és hangosan mondta a híresség nevét. Ezután a napló írásakor könnyű volt visszamondani a neveket: Csaba Királyfi, Kós Károly, Bethlen István, Wesselényi Miklós, Bethlen Gábor, Fráter György, Szent László király, Hunyadi János, Báthori István, II. Rákóczi Ferenc, Bem József, Nyírő József, „Vándor Székely”.

Ezután kerestük fel egyik legnagyobb meseírónk, Benedek Elek mosolygó szobrát, amely a Református Kollégium szép parkjában található. Ebbe a kollégiumba járt a nagy mesemondó és Orbán Balázs is. Meghallgattuk osztálytársunk beszámolóját, majd a híres "Magyar mese- és mondavilág" című gyűjteményéből Szent László mondákat hallgattunk meg. Például: Tordai hasadék. Átsétáltunk a főtérre, ahol a Millenniumi emlékmű, és Orbán Balázs szobránál időztünk.

Innen nem messze található az első világháborúban elesett székelyek emlékének állított „Vasszékely” szobor, melyet eredetileg fából készítettek, és kis fém táblákat szegeltek rá, az elesettek nevével. Innen ered a szobor neve. Az eredeti szobrot lerombolták, a ma látható már fémből készült.  Talapzatán ez olvasható: „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok.”

A nevezetességek megtekintése után fagyizhattunk, voltak akik vásároltak is. Igazán szép város Székelyudvarhely. Az volt az érzésünk, mintha nem is külföldön lennénk. Hazai vidéki városaink is hasonlóak. Ez a felfedezés nagyon jó érzéssel töltött el bennünket.

Délután volt, mire visszaértünk Oroszhegyre. Már nagyon vártuk a találkozást a helyi iskolásokkal. Kicsengetés előtt nem sokkal értünk oda. Szép épület volt kívülről, műfüves pálya és modern sportcsarnok volt az udvaron. Mikor beléptünk, már látszott, hogy régi épület lehet, az osztályteremben pedig kicsit kopottak voltak a padok. Ami mindjárt feltűnt nekünk,hogy a falon kereszt volt. Átadtuk a technika órákon készített társasjátékokat, és ismerkedésként játszottunk. Megtanítottuk a játékszabályokat.  

Ezután rögtönzött vetélkedőt szerveztek tanáraink, persze vegyes csapatokkal. Erre eredetileg este került volna sor, de így sikerült oldani a kicsit visszafogott hangulatot  A kérdések között szerepeltek olyanok amire csak mi tudtuk a választ, volt amire a helyiek. Itt hangoztak el az Adyról összeírt kérdések is, és környezetvédelmi témában is próbára tettek bennünket. Végül a „csütörtöki” vegyes csapat nyert. Nagyon meglepett bennünket, hogy náluk az ötös érdemjegy igen gyengének számít, mivel náluk „tízes az ötös”

Az iskolából utunk a Böjte Csaba atya által létrehozott délutáni otthonba vezetett. Megható volt, amilyen szeretettel fogadtak bennünket. Énekeltek nekünk, és boldogsággal töltött el mindenkit, hogy átadhattuk az otthon összegyűjtött ajándékokat. Nagyon örültek minden kis apróságnak.

Csillogó tekintettel fogyasztották a kínált édességet, üdítőt. Az udvaron még sokáig játszottunk volna, de mivel 5 óráig tartózkodnak itt a gyerekek, és nagyon elszaladt az idő, mennünk kellett. Annál is inkább, mert terveink szerint túrára indultunk.

A település fölé érve a csodálatos  tájat fényképeztük. Igencsak elcsodálkoztunk, amikor az erdei ösvényen tehenek jöttek velünk szembe. Nagyon jól éreztük magunkat, és rettenetesen elfáradtunk.

Este a vacsoránál megint megtapasztalhattuk a székely vendégszeretetet. Úgy éreztük, mintha haza mentünk volna. A család életének részeseivé válhattunk. Együtt néztük a gyerekekkel a mesefilmeket, közben főtt a finom vacsora. Nagyon jóllaktunk, és szerettünk volna ottmaradni, de vártak minket a helyi gyerekek táncházzal. A kultúrházban színpad is volt, aminek örültünk a másnapi előadásunk miatt. Izgultunk, hogy jól sikerüljön a betanult táncunk. A produkció végén kedvesen megtapsoltak bennünket. Meglepetésünkre érkezett egy zenész, aki szépen hegedült.

 Nagyon jó kedvünk lett, amikor közös táncolásba kezdtünk. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen zenére is lehet jót bulizni. Amikor elfáradtunk, megtanítottak nekünk egy dalt, melynek szövege így kezdődik: Orosz hegyi csorgó víz… Annyira megtetszett nekünk ez a dal, hogy elhatároztuk itthon is feltétlenül előadjuk a bemutató órán. Ehhez többször is el kellett ismételni, hogy eszünkbe véssük. Észre sem vettük, és már éjjel tíz óra volt. Csak az vigasztalt bennünket, hogy másnap este megint találkozhatunk újdonsült barátainkkal. Fáradtan, de nagyon boldogan mentünk aludni. 

Harmadik nap, április 25.

A harmadik napra sikerült mindenkinek belerázódni a korai kelés, és gyors készülődés menetrendjébe. Annál is inkább, mert ma mentünk Erdély talán legszebb vidékeire. Az odafele vezető úton megálltunk Máréfalván, a székely kapuk falujában. Látszott, hogy egy-két kapu már nagyon régi, és láthattuk rajtuk azokat a kis táblákat amelyek vödröt, lapátot és más eszközöket ábrázoltak. Megtudtuk, hogy ezek jelezték, tűz esetén a háziaknak milyen szerszámot kell magukkal vinni. (Micsoda szervezettség!)

Következő megállónk Homoródfürdőn a Lobogóvízforrásnál volt. Megkóstoltuk a forrás vizét, de be kell vallanunk nem nagyon ízlett. Keletkezésének történetét viszont nagyon érdekesnek találtuk.

Délelőtti programunk utolsó állomása a csíksomlyói kegytemplomnál volt, ahol megcsodálhattuk a világ legnagyobb Szűz Mária szobrát. Nagyon fegyelmezetten viselkedtünk, hatott ránk a templom meghitt hangulata.

A buszban Földrajzi ismereteinket felelevenítő feladatlapot oldottunk meg, hiszen a Csíki- és Gyergyói-medence közti vízválasztó területén, a Maros forrás közelében haladtunk. Meghallgattuk Benedek Elek: Maros és Olt című meséjét.

Délután volt, mire a Gyilkos- tóhoz értünk. Mindenkit lenyűgözött az elénk táruló látvány! Egyik osztálytársunk ezt írta: „Terem rajtuk növényzet, mintha a halál ellen lázadnának.”

Rengeteg szép képet készítettünk. Beszámolókat hallgattunk meg a tó eredetéről, és újra felelevenítettük Páll Lajos nevét, így buzdítva mindenkit a festői táj fotózására. Itthon rajztanárunknak, Gábor bácsinak nem lesz könnyű dolga a sok fotó közül kiválasztani a legjobbakat.

Kedvünkért - vagy inkább mert jó meleg volt - téli álmukból előbújó békákat is láttunk a Békás-patak mentén.

Elérve a Békás-szoroshoz, kiszálltunk a buszból és gyalog folytattuk utunkat. Egyik ámulatból a másikba estünk. Most már értettük miért kellett fényképezőgépet hozni. Egyszerűen csodálatosak, és egyben félelmetesek is voltak azok a hatalmas sziklaormok!

Este

Fáradtan, de élményekkel tele szálltunk fel a buszra, és a visszafele vezető úton gyakoroltuk az esti előadásra tanult dalokat, jelenetet. Gyors vacsora után a tegnapihoz hasonlóan a kultúrházban találkoztunk a helyi iskolásokkal. Erre az estére Tomcsa Sándor Mozi című jelenetével készültünk.

Úgy láttuk tetszett vendéglátóinknak az előadás.

 A közös népdaléneklés során meglepődve tapasztaltuk, hogy rengeteg közös dalt ismerünk. Ismét nagyon jó hangulatban telt az este. Újra elénekeltük az előző nap megtanult dalt. Előkerült az itthon sütött pogácsa, amellyel megkínáltuk társainkat. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk.  Sajnáltuk, hogy másnap már indulnunk kell haza, de abban a reményben váltunk el, hogy talán még összehoz bennünket a véletlen. Szomorúan, de tele jó élménnyel mentünk szállásunkra, ahol még pakolnunk is kellett. 

Negyedik nap, április 26

Eljött az utolsó nap reggel. Nagyon korán keltünk, mert össze kellett mindent pakolni, és hosszú út várt ránk. Először Tamási Áron sírját tekintettük meg  Farkaslakán  a „két cserfa tövében”.  Előtte áll a hatalmas síremlék, amelyet Szervátiusz Tibor és Jenő faragtak ki. A pénteki csoport egyik  felelőse felolvasta az Ábel trilógia első kötetének rövid tartalmát, majd  kiegészítette egy rövid idézettel :

„Elgondoltam, hogy milyen titkos teremtmény is az ember! Nappal küszködik azzal, ami van; s éjjel pedig küszködik azzal, ami nincs. És ha elmúlik a nap és elmúlik az éjjel, akkor az, ami volt, egészen egyforma lesz azzal, ami nem volt.”

Következő állomásunk Korond, ahol Józsa János fazekasmester műhelyében megnézhettük, milyen egy fazekas munkája. Két néni a szemünk láttára festettek egy edényre gyönyörű mintát. Láttuk a korongozó állványt és beleshettünk az égető kemencékhez is. Rengeteg pontosan  kidolgozott vázát, köcsögöt, tálat és egyéb tárgyat láttunk. Néhányan vettek is emlékbe. Az út melletti árusoknál  sok más ajándéktárgy közül is válogathattunk.

Délután volt, mire Kolozsvárra értünk. Felkerestük Mátyás király szülőházát, szobránál pedig villámkérdésekkel ismételtük át a róla tanultakat: „Ki tud többet Mátyás királyról” címmel.( Minden csapat sikeresen szerepelt.) Meglepett bennünket, hogy milyen hatalmas szobrot állítottak emlékére. Bementünk a Szent Mihály-templomba, elsétáltunk a Bolyai utcába, ahol Bolyai Farkas született, és megtekintettük a „sárkányölő” Szent György- szobrot.

Láttuk az egykori fellegvár egyetlen megmaradt sáncát. Elsétáltunk kirándulásunk utolsó színhelyére  a Házsongárdi temetőbe. Megkerestük Dsida Jenő síremlékét. Meglepődtünk, milyen fiatalon hunyt el. Elhelyeztük koszorúinkat, és természetesen rövid megemlékezést tartottunk. Egyik osztálytársunk felolvasta a  Magyar Zsoltár című verséből az alábbi idézetet:

„Száraz nyelvem kisebzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.”

Megtaláltuk Kós Károly sírját is. A megemlékezés alatt rácsodálkoztunk milyen sokoldalúan képzett, színes egyéniség volt. Részlet a felolvasott életrajzból:

 „De ha sorolni kívánnók, építészeten és irodalmon kívül még mi mindenhez értett mesteri fokon, akkor az ámuldozó érdeklődőnek tudomásul kell vennie, hogy festő- és grafikusművész, művészettörténész, néprajztudós, könyvkiadó vállalat igazgatója, nagy hatású folyóirat szerkesztője, gyakorlati politikus, olykor országgyűlési képviselő volt, Erdély lelkének és társadalmi valóságának legjobb értője, a „három nemzet”, a magyar—román—szász együttélés ihletett kifejezője... ha kellett, mind a három nemzet nyelvén anyanyelvi otthonossággal.”

Megemlékeztünk Reményik Sándorról is, aki a magyar irodalom évekig mellőzött alakja volt.

Eredetileg nem terveztük, de megálltunk még Körösfőn, Vasvári Pál emlékművénél. Itt látható a zsindellyel fedett református templom is.

Hazafele nagyon hosszú volt az út. Ezért szinte örültünk , amikor tanáraink egy totót adtak nekünk, amelyben  az út során szerzett ismeretekről kellett számot adnunk.

 Lejegyeztük gondolatainkat az útinaplóba, és meglepetésként Berettyóújfaluban megálltunk egy nagyon hangulatos étteremnél gulyáslevest enni. Fél tizenegy volt, mire az iskola elé értünk. Szüleink nagy izgalommal vártak már bennünket. Első mondata szinte mindenkinek ez volt:

Nagyon jól éreztük magunkat!

Köszönjük mindenkinek aki hozzájárult, hogy ezt az élményekben gazdag négy napot Székelyföldön tölthettük.